Babérlevelek

2. nap

Hogy a csudába lehet az, hogy mióta hazaköltöztem (másfél hete) sorra 5:48-kor ébredek fel? Nincs ébresztő beállítva (akart a fene hajnalok hajnalán felkelni, amikor egész héten a hangtalanságom miatt kénytelen voltam itthon lenni, ergo addig alhattam volna, ameddig nem szégyellek), nincs semmi külső zaj, nincs semmilyen zavaró tényező, egyszerűen csak kipattan a szemem, és nem tudok visszaaludni.

Tegnap az elalvás se akart összejönni, mert a barátom szakított velem. Hollandiában találkoztunk, ő ott maradt, én hazajöttem, mert haza kellett jönnöm, megpróbáltuk, és ő eddig látta értelmét. Tegnap a szakítás előtt még boldogan újságoltam a pszichológusomnak, hogy én milyen szerelmes vagyok. Hát, most is… de majd elmúlik. Erre nem is akarok egyelőre több szót fecsérelni, friss még a seb.

Ebből csak azt akartam kihozni, hogy három óra alvás után kellően éhenkórász hangulatban telt a nap, és miután legyűrtem a sajtot, majd’ megőrültem valami édesért. Két boltba is besétáltam, hogy veszek valami csokit/kekszet/péksütit, tettem egy kört, megbeszéltem magammal, hogy nem hiányzik a seggemnek, azt’ szevasz. Még a végén kiderül, hogy egy igazi jellem vagyok.

 

Kaja:07:00 alma, kávé
11:10 1 banán
13:00 tenyérnyi  darab sütőtök,  4. ek sertéspörkölt
18:00 15 dkg vörös cheddar

Mozgás:

lesz, esküszöm

Megjegyzés:

Fuj, de rosszul vagyok a sajttól. :/

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!