Nekem nem lenne szabad pszichológushoz járnom. Amióta hazaköltöztem, kétszer voltam nála, és az első alkalom után két órával az ex ex-szé vált, tegnap este meg a Kalóz közölte velem, hogy tavasszal Angliába akar költözni, aztán lehet átnéz Írországba meg Hollandiába, szóval így természetesen nem is fog olyat mondani, hogy járjunk. Mint akit egy vödör jeges vízzel borítottak nyakon Louis Vuitton-tól kilépve az Andrássy úton… pont így ért ez a szösszenet 10 óra körül. Ezek után komolyan felmerült bennem, hogy elátkozott az egyik ex-em, vagy csak szimplán tényleg valami kibaszott szar karmát örököltem, mert 18 éves korom óta épkézláb kapcsolatom nem volt. Ennek idestova 4 éve, és én egyszer végre úgy szeretném azt megtapasztalni, hogy milyen az, amikor őrülten szerelmes vagyok, és a másik is valami nagyon hasonlót érez irántam. Hát, asszem erre várnom kell még.
19 évesen azt mondtam, hogy oké, idegileg totál kivagyok, hozzám képest a rapszódiák kiegyensúlyozott könnyed, vidám dalok, alkalmatlan vagyok egy normális kapcsolatra (nagyon jó randis sztorijaim vannak, mert lehet egyszer kaptok egy csokrétát belőlük :D), 20 évesen már arra vártam, hogy mikor kapok pozitív választ a holland cégtől, de ennek ellenére összejöttem egy pasival, amit a mai fejemmel nem tennék, mert… nyilvánvaló volt, hogy semmi közös nincs bennünk. Ő nagyon szerelmes volt, vagy inkább nagyon ragaszkodott hozzám, én pedig egy gyáva nyúl voltam, hogy időben szakítsak vele. Ma már nem is beszélünk, pár héttel ezelőtt küldött egy pocskondiázó levelet, hogy micsoda egy elkényeztetett kislány vagyok, és sokat fogok még szívni az életben. Hát, folyamatban van…
21 évesen ugye kint voltam, akkor azért nem akartam kapcsolatot, merthogy úgyis hazaköltözöm, ennek ellenére sikerült belezúgnom az ex-be, akivel – azt hiszem – nagy boldogságban élnénk együtt a mai napig, ha nem 1600 km választana el bennünket egymástól, és nem 1 hónappal a hazaköltözésem előtt találkozunk, mer’ ugye az élet humorérzéke jobb, mint az enyém, és amíg nekem eszembe se jutott volna, hogy ilyen teljesen váratlan fordulattal bővítsem a holland kalandjaimat, ő minden gátlás nélkül belepakolta. Pedig eskü nem szeretem a szappanoperákat, a drámázást pedig addig élvezem, amíg nincs tétje. Az ex számomra egy potenciális Nagy Ő-jelölt volt, legalább is 1 hónapnyi ismeretség után őt egy két lábon járó istenségnek láttam… Hát, jól pofára estem már megint.
Az ex-szel egyidőben felbukkant a Kalóz is, aki felvetette, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk. Én akkor még ugye nem láttam a szerelemtől, szóval csak elvicceltem a kérdést (jogosan merült fel bárkiben a kérdés, hogy miért nem tud a Kalóz az ex-ről… én sem tudok semmit az ex-eiről, még annyit se, mint ő az enyéimről, szóval felőlem akár most is lehet párhuzamosan 2-3 csaja), de amikor szombaton elhívott, akkor én abban a hitben éltem, hogy ez a próbálkozás felé vezető út első térköve vagy ilyesmi, és már amikor épp hajlottam volna arra, hogy próbáljuk meg, akkor jött a hideg zuhany.
Hogy mit csináltam én? Az első gondolatom az volt, hogy jó, most jött el az idő, hogy aludjak, és reggelre majd jól elmúlik minden (csak a mesékben, kedvesem, csak a mesékben), de a sértettet se akartam játszani, mert minek, így szépen leírtam neki, hogy tök jó, hogy előadta a terveit, csak jó lett volna, ha ezt egy kicsit hamarabb teszi, mert én még ott tartok, hogy megpróbáljuk, és ha akar valamit, akkor csinálja, ha nem akarja, akkor ne… Úgyhogy kíváncsian várom a vasárnapi találkozót.
Mindenesetre mára a torkom ismét begyulladt, úgyhogy ezt egy jelnek veszem, és csendben maradok egy darabig.
Legutóbbi hozzászólások