Nem tudom, mi lesz velem decemberben, de hogy kiskanállal fogom összeszedegetni a darabjaimat a földről, az is hót ziher. Merthogy jövő héttől ismét dolgozom (igaz, csak a jövő hónapban a karácsonyi vásárló dömping miatt), heti 6 órát tartok, plusz napi 1-2 órát angolozom az öcsémmel, vezetni tanulok (17-én, ha minden jól megy, le is vizsgázom), a vizsgaidőszak is lassacskán elkezdődik, nyakamon a szakdoga, angol nyelvvizsga, a karácsonyról nem is beszélve. Sok sikert az átszellemüléshez…

No de, úgy szép az élet, ha zajlik, és legalább kevesebb időt fogok a fészbukon, hoxán elcseszni. A pénz jól jön, úgyhogy kuss.

És mivel már megint a szinglik boldog-boldogtalan életét élem, (az ex-szel azóta sem beszéltünk, de többször álmodtam vele, amitől csak rosszabb…) ezért úgy döntöttem, hogy igyekszem úgy tekinteni erre az állapotra, mint a tökéletes alkalomra, hogy csupa izgalmas életű, érdekes személyiségű embert megismerjek anélkül, hogy valaki leribancozna, és megcsalással vádolna.

Bele se nagyon kellett magam vetnem a társkeresők világába (mert az éjszakában a pasik gyávák, csak a monitor előtt van nagy arcuk-szájuk – tisztelet a kevés kivételnek), máris akadtak jelentkezők.

1; Hippi
Őt már régebbről ismerem, de még Hollandiában éltem, amikor először felbukkant. Nem értek egyet az ő életfelfogásával, ezért a találkozótól nem is vártam semmit. De amikor megjelent egy lánnyal, és közölte velem, hogy a lány is jön teázni, sőt jön majd még egy másik csajszi is, akkor köpni-nyelni nem tudtam. Különösebben nem is próbáltam leplezni a meglepettségemet, mert szerintem ez bunkóság volt a részéről. De mivel písz és láv van, és szeretjük egymást, pííípöl, ezért igyekeztem leküzdeni minden ezzel kapcsolatos ellenérzésemet. Végül is elég jól sikerült az este, én inkább a megfigyelő szerepébe helyezkedtem, hagytam hadd dumáljanak, én pedig próbáltam a számomra érdekes dolgokat kiszűrni. Sok mindenről szó esett, a gyerek-kérdésről, pénzről, birtoklásról, nőiségről, szóval úgy jöttem el, hogy jól döntöttem, hogy mégis inkább a Hippit választottam, és nem az általános iskolai osztálytársaimat. Osztálytalálkozónk volt ugyanis.

2; Vállalkozó
Másnapra túltettem magam a Hippivel való találkozáson, és készen álltam egy újabb első randira. Utálom az első randikat. Nagyon. Úgy megyek, mintha a vérvételre kellene, pedig eddig mindig túléltem őket. De mivel már marha rutinos vagyok, nem várok senkitől semmit, nem veszek új göncöket, nincs extra smink, nincsenek 10 centis sarkak, egyáltalán semmi olyan, amit egy hétköznapon ne tennék vagy viselnék. Lehet persze, hogy ez egy rossz hozzáállás, de ha úgy készülnék, mintha az életem múlna a találkozón, minden rosszul sikerült randi után apró darabokra törve keverednék haza. Ja, nem is. Mert előbb egy cukrászdában halálra enném magam, mint ahogy az olyan sokszor megtörtént korábban. Na jó, félholtra, hogy a cukorkóma elhomályosítsa az elmémet, ne forogjanak az agytekervényeim és jótékony álomba zuhanjak, ami alatt remélhetőleg a memóriám kitöröl minden kellemetlen emléket.
A Vállalkozóról már az első percben tudtam, hogy nem álmaim férfija. Nem lehet mindenki görög félisten (ahogy én se vagyok istennő, tehát nem is félistent keresek), de ha már van pénze, akkor hébe-hóba elmehetne a fogorvoshoz fogkőleszedetésre, arról nem is beszélve, hogy a szépségiparban tevékenykedik, ergo a fogfehérítés se lenne túl nagy elvárás. Csak a hitelesség kedvéért.
A randi maga annyira nem volt gáz. Én elég nagy dumagép tudok lenni, és elsztendapolgatok, ha más nem, a magam szórakoztatására. Két óráig bírtam, de akkor már nagyon szerettem volna lelépni, mert éhes voltam (harcoskodom még mindig, ráadásul kürtős kalácsos bódék előtt sétálgattunk, csak hogy tuti megfulladjak a saját nyálamban :D), és mert hívott anya, hogy az egy régi tanítványom anyja jelentkezett, hogy vegyem kézbe a gyereket angolból.
A találkozó úgy ért véget, hogy ő (miután én két órán keresztül szórakoztattam) nem szeretne második randit. Amikor meséltem keresztanyámnak, fel volt háborodva, hogy micsoda egy seggfej, de megnyugtattam, hogy én marha boldog voltam, amikor ezt hallottam, mert ha második randira hívott volna, akkor nekem kellett volna lepattintanom, és vagyok egy olyan kibaszott Terézanyu, hogy merő jó keresztényhez méltó felebaráti szeretetből rábólintottam volna még egy találkára, hogy hadd örüljön… én meg erősödöm.

3; Kalóz
Ezután hazakeveredtem, nagyon meg voltam elégedve a kis életemmel, merthogy finom teát ittam, van munkám dögivel, nem korgott a gyomrom, szóval a Maslow-piramisom alja hellyel-közzel ki volt elégítve. Ebben a fene nagy boldogságban írt rám a Kalóz fészen, aki igazából azóta fűzi az agyam, hogy elkezdtünk valami bugyuta ismerkedő oldalon egymással csacsogni. Ő velem. Én magamtól tuti nem írtam volna rá.
A Kalózzal életemben háromszor találkoztam. Az első találkozóért fél évig könyörgött nekem (pedig akkor is szingli voltam, de… nem tudom… féltem tőle a magam hülye módján :D), majd a második alkalomra valahogy a szülinapom körül került sor, majd jó öt hónappal később a harmadikra, amiről kishíján bőgve mentem haza, mert az összes véremet kiszívta. Minden labdát ő csapott le, én nem voltam formában, és megsemmisültnek éreztem magam. Hát, ez van. Ezt egy év szünet követte, ő is élte a saját életét, én is az enyémet Hollandiában,  majd nyáron ismét felbukkant a neten, és azóta is pedzegeti, hogy meg kellene próbálnunk együtt.
Felvetette, hogy mi lenne, ha kocsmáznánk egyet este, és mert már a cipellőm tele volt a teával, amivel a másik két pasi itatott, a legnagyobb meglepetésére a sorozatos nemek után igent mondtam. Úgyhogy kicsíptem magam, és egy órával később már söröztünk.
Valami eszméletlen jó pasi. Sokkal jobb, mint emlékeztem. Ő sem az az istentípus (bár Zeusznak a szobrokon mindig nagy szakálla volt :D), de a belőle áradó tesztoszteron elfeledtet az ember lánykájával sok mindent. 😀 Nem tudom, mikor voltam úgy bezsongva utoljára, hogy végig azt kelljen mantráznom, hogy “Nem mászom rá! Nem mászom rá!”, de szerintem soha.  Ő viszont kihozta belőlem.

Azóta megy az oda-vissza böködés fészen, csevegünk, ha úgy van, és most hétvégén megint találkozunk. Hogy mi lesz belőle…? Hát, jó kérdés. Még kicsit szívtörött vagyok a szakítás miatt (ő nem is tudja, hogy volt mostanság valakim, arról meg végképp nem, hogy majdnem kint maradtam a srác miatt), de ebcsont beforr, majd elfelejtem őt is…